Juventus Club Hungary - 2008
Főoldal Juventus FC Hírek Bajnokság JCH Foto Video Torino Kapcsolat Partnerek
Home Juventus FC News Matches JCH Foto Video Torino Contact Partner

Juventus Football Club

A Juventus születése 1897. november 1-re nyúlik vissza. Akkor egy játékos maga köré gyűjtött egy sereg torinói fiatalt, akik nem tudtak mit kezdeni magukkal. Elhatározták ha már így összejöttek, akkor alapítanak egy sportklubot a futball égisze alatt.

A klub első elnöke Enrico Canfari volt, az ő idején csupán a helyi csapatok ellen játszottak mérkőzéseket. Az első siker 1905-ben volt, amikor a Juventus megnyerte az olasz bajnokságot, ami akkor még három csapat között zajlott. A Juventus, a Genoa és a Milan között. A Juventus első otthona a D'Armi Square volt, ezt a mai napig használják.

Kezdetben a Juve alapítói rózsaszín egyenruhát hordtak, még 1900-ban is, amikor működésük hivatalos lett. A fekete-fehérre mondhatni véletlenül tértek át, ugyanis az Angliából rendelt mezszállítmányt egy cseppet elszínezték. Habár a teljesítmény folyamatosan javult Juventuson belül, helye ekkor még csak az árnyékmezőnyben volt olyan csapatok mögött, mint a Provercelli és a Casale. Ez az I. Világháborúig így is volt. A háború után a csapat folytatta felemelkedését. Remek játékosokkal rendelkezett ekkor- a legendás Giacone kapus és a két hátvéd Novo és Bruno.

Ők hárman az olasz válogatottnak is tagjai voltak. 1923-ban Giampiero Compi, a világ egyik legnagyobb kapusa debütált a Juvéban. A FIAT alapítójának a fia, Edmondo Agnelli vezette ekkor a klubot. Őáltala költözött át a csapat egy nagyobb stadionba, a Marsigliára, mondván, a rajongók száma igen gyorsan nő. A csapat első, és igazán eredményesnek mondható edzője a magyar Károly Jenő volt, akinek keze alól olyan tehetségek kerültek ki, mint Combi, Rosetta, Munerati, Bigatto és Grabbi. 1925/26-ban egy szenzációs mérkőzés sorozat után a Juve megnyerte második bajnoki címét.

E ragyogó időszakban a klub további öt bajnokságot nyert.Az edzők sorában Carlo Carcano következik, aki szintén nagy tehetségeket edzett - Orsi, Caligaris, Monti, Cesarini, Varglien, Bertolini, Ferrari és Borel tündököltek keze munkája alatt. Az 1930-35 közötti periódus azonban nem csak a Juve dicsőségpalettáját gazdagította, hiszen 1934-ben Olaszország nyerte a labdarúgó világbajnokságot. Erre az időszakra tehető a Juve fellépése a foci világszínpadára, ugyanis részt vett az Európa Kupában - a mai Bajnokok Ligája -, ahol négy ízben jutottak el a negyeddöntőig. 1933-ban újabb otthonváltás következett: az egyetemi játékok alkalmából épített stadion lett a székhely, ahova aztán egészen 1990-ig befészkelték magukat. 1947-ben Giovanni Agnelli lett a Juventus elnöke. Vezényletének említésre méltó szereplői Carlo Parole, és a két dán, John Hansen és Praest. Ám akárhogy is vesszük, a csapat abszolút hőse és csúcstartója Giampiero Boniperti volt 177 góllal és 444 helyzettel. Segítségével 1950-52 között a csapat mindkét bajnokságát megnyerte.

1955-ben az igazgatói stafétát Uberto Agnelli vette át bátyjától, Giovannitól. A Juve 1958-ban, 1960-ban és 1961-ben is bajnokságot nyert. Az 1967-es év ismét sikert hozott a Juve számára, ekkor már Vittore Catella elnöklete alatt. Ám az igazi kánaán 1971-ben érkezett meg, Giampiero Boniperti egykori játékos vezénylete alatt. Tizenöt évnyi tevékenységének gyümölcse kilenc bajnoki győzelem, kiemelkedő szereplés minden európai és nemzetközi tornán. E tizenöt év után a vezetés három főre bővült. Boniperti maradt, hozzá csatlakozott még Vycpalek és Parola. A csapat ez idő tájt olyan csillagokkal - és világbajnokokkal - rendelkezett, mint Zoff, Scirea, Tardelli, Cabrini, Causio, Rosa, Gentlie, Roberto Bettega, az 1992-es VB hőse Paolo Rossi, valamint az idegenlégiós lengyel Boniek és Michel Platini. Platini tovább színezte az érdemlistát: két bajnoki cím, két Európa Kupa, egy nemzetközi kupagyőzelemmel, három gólkirályi cím és három Arany Labda. Mindezt cirka öt év alatt.


1990-ben a Juve nyerte az UEFA Kupát és az Olasz Kupát is - a jelenlegi klubelnökkel, Vittorio Chiusanoval, és trénerrel, Dino Zoffal a mezőnyben. Az UEFA 1993-ban is hozzájuk vándorolt. 1994-ben új menedzsercsapat állt össze Girando, Luciano Moggi és Roberto Bettega személyében. Edzőként Marcello Lippit alkalmazták. Bár a csapat megnyerte az 1994-95-ös Olasz Kupát, az UEFA döntőjében vereséget szenvedett. A következő év ismét a győzelemé volt, Tokyoban nyertek egy nemzetközi kupát, valamint az Európa Szuperkupában alázták porrá a Paris Saint German csapatát. Az 1996-os Bajnokok Ligája győzelem után a Juve sorozatban két döntőt játszik, azonban a Borussia Dortmundba és Real Madridba beletört a foguk. A 2006-ban kirobbant olasz futtball bundabotrány miatt a zebrákat száműzték a másodosztályba és elvették a csapat 28. és 29. bajnoki címét.

A Juve történetében először, 2006 őszén bajnoki szereplését a Serie B-ben kezdi meg jelentős ponthátránnyal. Azonban a csapat remek teljesítményének köszönhetően bajnokként azonnal visszajutottak az elsőosztályba. "Újjoncként" a 2007-2008-as szezont a harmadik helyen zárták és indulhatnak a Bajnokok Ligájában.

Olasz bajnoki címek
1905, 1925-26, 1930-31, 1931-32, 1932-33, 1933-34, 1934-35, 1949-50, 1951-52, 1957-58, 1959-60, 1960-61, 1966-67, 1971-72, 1972-73, 1974-75, 1976-77, 1977-78, 1980-81, 1981-82, 1983-84, 1985-86, 1994-95, 1996-97, 1997-98, 2001-02, 2002-03, 2004-05 (törölt cím), 2005-06 (törölt cím) 2006-2007 Serie B bajnok

Olasz kupa eredmények
1937-38, 1941-42, 1958-59, 1959-60, 1964-65, 1978-79, 1982-83, 1989-90, 1994-95.

Olasz szuperkupa eredmények
1995., 1997., 2002., 2003.

Bajokok Ligája (BEK) eredmények
1984-85, 1995-96

KEK
1983-84

UEFA kupa
1976-77 , 1989-90 , 1992-93

Európai szuperkupa
1985., 1996.

Interkontinentális kupa
1985., 1996

Intertotó Kupa
1999

Tisztségviselők:

Tiszteletbeli elnökök: Giampiero Boniperti, Franzo Grande Stevens

Elnök, Vezérigazgató: Jean-Claude Blanc

Vezérigazgató-helyettes: Roberto Bettega

Sportigazgató: Alessio Secco

Igazgatók: Carlo Barel di Sant'Albano, Aldo Mazzia, Gian Paolo Montali, Riccardo Montanaro, Marzio Saá, Camillo Venesio

Székház:

Juventus Football Club S.p.A.

C.so Galileo Ferraris 32
10128 Torino (TO)
Tel. 01165631
Fax 011 5119214

Edző központ:

Juventus Center

Via Stupinigi 182
10040 Vinovo (TO)
Tel. 011 65631
Fax 011 5119214

 

 

 

 

Copyright 2009 © Juventus Club Hungary - (Foto: www.juventus.com, www.forzajuve.hu)