Torino

Torino (piemontiul, valamint több európai nyelven Turin) Olaszország negyedik legnagyobb városa Róma, Milánó és Nápoly után 900 609 (2006) lakossal, a harmadik legfontosabb gazdasági központ Róma és Milánó után, Piemont és Torino megye székhelye, fontos üzleti, kulturális, és oktatási központ. Lakóinak száma az agglomerációval együtt mintegy 1 700 000.

Északnyugat-Olaszországban található; északról és nyugatról az Alpok határolja, délről a Monferrato dombság. Négy folyó szeli át a várost: a Pó, ennek két mellékfolyója, a Dora Riparia és a Stura di Lanzo, valamint a Sangone. A város éghajlata kontinentális, szemben az Appennini-félsziget nagy részén található mediterrán éghajlattal. Ebből következően, bár a dombokon a nyarak hűvösek, a város jórészt síkságon elterülő részein a nyári hónapok melegek, míg a tél hideg és száraz.
Torino neve a kelta Tau szóból származik, mely hegyeket jelent, utalva a várost szinte teljesen körbefogó dombos-hegyes területre. Az 1. században (valószínűleg 28-ban) a rómaiak katonai tábort létesítettek ezen a helyen Castra Taurinorum (egy időben Augustus tiszteletére Augusta Taurinorum) néven. A tipikus római utcahálózat szerkezete ma is megfigyelhető a modern városban. Ebben az időben a lakosság kb. 5000 fő volt, akik a magas falakon belül éltek. A város mai neve a római elnevezésre vezethető vissza, jelentése kis bika, mely a címerpajzsban is megjelenik. A Római Birodalom bukása után a lombardok 569-ben foglalták el, majd a város többször gazdát cserélt: 773-ban, Nagy Károly uralkodása alatt a frankok kezére került, 942-ben megalapították a torinói grófságot, amely 1050-től a szavojai grófok birtoka lett. A 13. század végén a már 20 000 fős várost a Savoyai Hercegséghez csatolták. Uralkodásuk alatt számtalan palota és kert épült, jelentősen átformálva a várost; 1404-ben megalapították a város egyetemét is. 1536 és 1562 között francia uralom alatt állt, majd 1563-tól Emanuele Filiberto alatt a Savoyai Hercegség fővárosa lett. Virágkorát a barokk korban élte, ekkor fejlődött sakktáblaszerű, szabályos szerkezetű várossá, ekkor alakult ki a Via Roma útvonala, ekkor épült a királyi palota.

1706-ban a francia csapatok 117 napig ostromolták a várost, de nem sikerült bevenniük. Az ezt követő utrechti béke alapján a Szardíniai Királyságot a szavojai hercegséghez csatolták. Ekkor kezdődött a már 90 000 lakosú város átalakítása Filippo Juvarra tervei alapján. I. Napóleon idején, 1801 és 1814 között ismét Franciaországhoz tartozott. Uralkodása után Torino az olasz egyesítés egyik élharcosává vált: 1861-ben itt válaszotta a parlament II. Viktor Emánuelt Olaszország királyává. Az egyesült olasz állam fővárosa Torino lett, míg 1864-ben a fővárost Firenzébe nem helyezték át. (Róma 1871 óta főváros).

A 19. század végén gyors iparosodás kezdődött: 1871-ben megnyitották az Alpok alatt átvezető Fréjus-alagutat, 1899-ben alapították a FIAT-ot, 1906-ban pedig a Lanciát. 1902-ben és 1911-ben Torino a Világkiállítás helyszíne volt. A folyamatosan fejlődő város lakossága 30 év alatt közel megduplázódott, az 1880-as években számolt negyedmilliós népesség a 20. század első évtizedének végére 430 000-re nőtt. Az I. világháború után a gyári munkások és a nagyiparosok között egyre több lett a konfliktus, az első igazán komoly sztrájkra 1920-ban a Lingotto gyárban, a FIAT, és az egész világ akkori legnagyobb autógyártó üzemében került sor, mely a gyár munkások általi megszállásával végződött.

A II. világháború után a város gyorsan újraépült, még jobban erősítve ipari szerepét. A komoly munkaerőt igénylő termelés hatására a Mezzogiornóból folyamatosan áramlottak be a munkát kereső déliek, így a város lakossága is robbanásszerűen nőtt, 1960-ban elérte az 1 milliót, 1975-ben pedig elővárosokkal együtt a másfelet is. A nyolcvanas években a várost is elérte a klasszikus ipari termelés hanyatlása, így a lakosságszám is csökkeni kezdett, ma mintegy 900 ezer lakosa van a városnak.